Tegnap este, fáradtan búcsúztattam el az utolsó szülinapi vendéget is. Kicsit mélázva közelítettem a kanapéhoz, mikor retteneteset rúgtam a fotel fa lábába. Ordítottam, sírtam, fogdostam, de olyan fájdalmam volt, hogy nem igazán tudtam hozzáérni, gondoltam, na ennyi: törés. Elbattyogtam még egy darabig a lakásban jajgatva, majd lefeküdtem. A takaró, mintha mázsa lett volna. Apró érintése is igen nagy fájdalommal járt a lábamra nézve. De azért elaludtam valahogy. Éjjel egykor kiizzadva ébredtem és sajgott a lábam rendesen. Felkeltem, majd ücsörögtem, majd számomra is meglepően eszembe jutott, hogy füvekhez értő vagyok. Hehehe... Még az is, hogy a fekete nadálytő éppen erre jó. Előkutattam a javas kosaramból egy üvegcsét és azonnal cseppentettem néhány cseppet a fájó területre. Óvatosan belemasszíroztam, majd lefeküdtem. Hajnalban kelve egyáltalán nem volt fájdalmam. Amikor ráléptem azért éreztem, de éppen csak hogy. Megint beledörzsöltem néhány cseppet és néhány óra múlva megint. Most törökülésben, magam alá gyűrt lábbal ülök és alig érzem a fájdalmat.
Most testvérem is büszke lenne rám, hogy javas létemre végre magam fele is megnyílott az adásom.
A javas világ megint meggyőzött arröl, higy hat és helye van az életünkben. A gyögynövények jelen vannak és segítenek nekünk.
